EGY RÉGI NAPLÓBEJEGYZÉSBŐL:

Na, tessék! Elérkezett a nap: hivatalosan is „akadékoskodó szemétnek” titulált a kedves, ámde igencsak gazdaságos szókinccsel rendelkező Tesco-s néni.

- Elnézést, de el tetszett ütni... - észrevételem szemfüles, felszólalásom bizonytalan.

- „ … ” – felelet helyett megvető tekintettel pásztáz, mint lézer a vonalkódot.

- Tessék újra beütni a gépbe…ez itt 300Ft-os alma, nem 600Ft-os körte. Köszönöm. – próbálkozom tovább kétes elszántsággal.

Hát nem vagyok egy hős igazságharcos, de a körtét sem szeretem.
                                                                

Újabb dózis megvető tekintet, feje vörösödik, már csapkod...most lebukott. Tovább fortyog, dühöngve cselekszik…ilyenkor persze minden leesik, és ez nem szolgálja javam. Közhellyel élve: Olaj a tűzre.

Egy „varázskártya” csippan: egy perc múlva már almám van, nem körtém, s erről már hivatalos papír fecnim is van. Bizonyíték.

Megköszönöm kedvességét, ő morog szüntelen, búcsút intek, ő inkább beintene.

- Viszontlátásra!

Ő nem köszön, inkább a soron következő emberhez fordul, s kiönti csöpp lelkének bánatát:

"Szemét kölykök…Kell az akadékoskodás, rohadt pár forinton..."

Most van almám, no meg pár forintom, és egy tescos néni valahol átkot szór rám...

Nem is sejti, de múzsámmá vált, így e sorokat almaragacsos kézzel  megírhattam.