2012. május 29., kedd

HATÁRIDŐ

Élő idő élettelen megmondója:
Egy járatlan óra, álló mutatókkal.
Mindig dél van és mindig éjfél,
Pang az idő nappal s éj metszetén.

2012. május 17., csütörtök


"Egy szívből jövő erő, egy múlhatatlan kötelék...mely hangot sosem kapott, s most örök némaságra ítéltetett."
/Néma kötelék/


Hiányzol!

2011.05.17.

2012. május 14., hétfő

A VÁROSVERT VIHAR

Csatavesztett égi háború,
Szél-harsona fúj visszavonulót.

Éggel rakott végtelen úton
Borús sereg vánszorog sajgón,
Torony-karcolta felhőtalpakon.

Prága
Fotó: Murányi Gábor
Köszönöm!

2012. május 11., péntek

ZH-IDŐSUCK

A nyomtató mozdonyt imitálva énekel,
s fojthatatlanul ontja magából a tintabetűs lapokat.
A kávéfőző gőzt hörögve
koffeinlevessel festi feketére a kancsó üvegfalát.
Esik az eső, ablakon kopogtatnak a cseppek :
"Szabad!"...akarom mondani Szakad...
Ilyen zajban nem is lehet tanulni.

2012. május 6., vasárnap

NÉMA KÖTELÉK

Csak ült ott, csendben.
A sír előtt, hol a fájdalommal búcsúzók ezernyi koszorúja s virága tette élővé a helyet. Hol még mindig ott volt a kép.
A kép, amiről visszatekintett rá az a felejthetetlen, kék szempár, s amin ott húzódott az a páratlan mosoly, melytől ég és föld felragyogott.
A mosoly, mely végigkísérte az együtt töltött, boldog perceket, szükségben vigaszt hozott, s pillanat alatt törölt el könnyeket.
A mosoly, melyről hitték: sérthetetlen, s örök.

Csak ült ott, csendben.
Napok óta először érzett nyugalmat… Valami megmagyarázhatatlan, sajgó nyugvást, melyben a fájdalom ugyan megmaradt, de a lelkét eltöltő kavargó káosz elült, elcsendesedett, s helyét átvették a feltörő emlékek. Eleven képek, mik örökre a szívébe égtek. Felidézve őket, könnyes szemmel a kéklő szempárba nézett...együtt mosolyogtak.

Csak ült ott, csendben.
Tudta, el kell engednie, de nem ment.
Szeretet láncolta, s képtelen volt hátat fordítani, csakúgy elsétálni.


Egy szívből jövő erő, egy múlhatatlan kötelék...mely hangot sosem kapott, s most örök némaságra ítéltetett.

Csak ült ott, csendben.
Vele akart lenni, maradni örökre, szeretni, átölelni…ahogy többé nem teheti.
Ült ott, csendben, nézték egymást: a barna, s a kék szempár.