2012. március 18., vasárnap

EGY SOKAT JELENTŐ BESZÉLGETÉS

"Derült égből szakad az eső, jécsapot szór a nap... Miért kellett a semmiből újra felbukkannod?"

- Próbatétel? :)


- Kikötözött lufira nyílzápor.


- Kikötötte ki a lufit?


- Rákötötte a múlt terhére az elfeledni próbált nyilasvadász.


- Jobb annak a lufinak, ha kipukkad, belül úgyis üres. Te nem egy lufi vagy. És nem lehet soha kikötni, ha nem akarod. Miért engedted? Drága kicsi madár. :)


- Nem tudok szárnyat növeszteni, de hőlégballonná növök, hogy felemelkedhessek horgonyommal együtt is...fel a madarak közé.




Őszinte hálával köszöni e szavakat
a Madárlelkű Lufi.
FÁJDALOMRÓL

Amikor elveszítünk valakit, a fájdalom, ami a szívünkből fakad, olykor azért van, mert úgy érezzük, nem szerettük eléggé.

Amikor elveszítünk valakit, a szívünkben visszatartott szeretet fájdalommá változik.

2012. március 14., szerda

BOLDOGSÁGRÓL


A boldogság látásmód: ahogyan megértjük s megéljük a világot, külsőt, belsőt egyaránt.


A boldog ember is sír, ha fáj a szíve, de könnyei közt sem felejti el, hogy vihar után újra kisüt a Nap, hogy van szivárvány és van tavasz.

2012. március 13., kedd

A Nap

Mikor felszakadoznak feletted a felhők, s bár még oly gyengén, meggyötörten, feléd nyújtja első sugarát a Nap, Te felnézel, s eltölt a melegség.


A Nap példakép: Soha nem adja fel, elnyomhatja bárhány felhő, vad vihar és sötétség, Ő újra és újra utat tör.
Felnézhetsz Rá, s nem hagy cserben. Igazi harcos.


A Nap vigyáz rád, meleget és fényt ád, közben reményt sugall.
S néha, mikor az eső elszomorítja szíved, Ő ezer színnel megajándékozva, szivárvánnyal vigasztalja lelked.

2012. március 12., hétfő

TAVASZINDIKÁTOR

Mosolyogjatok kis Tavaszindikátorok!

Újra ég a Nap, s az égi kékség feloldotta a magasban elterülő, rideg, szürke masszát.

A vízi "szálloda" kaput nyitott, víztetőn taposnak a hattyúk.

Fény- és vízfürdőben úszkálnak, majd alábuknak, s a víztükröt giotinnak feltüntetve fejvesztettnek látszanak.

Újra ég a Nap.

Mosolyogjatok kis Tavaszindikátorok!


2012. március 10., szombat

"KÖNNYKARANTÉN"

Újra és újra átlapozta a képeket, arcára kétség és sajnálat ült ki. 


- Neked mit jelent az a szó, művészet?
Mindent. Örömöt, bánatot, teljességet, fájdalmas űrt. Mindent és bármit.
- Örömöt? Akkor miért szomorú sok rajzod?
Mert sosem sírok. - hangzott a válasz, s a szemben ülő pillantása értetlenséget tükrözött, így hát folytatta: - ...de a lelkem néha könnyezik. A rajzolás az a folyamat, mikor egy könnycsepp elhagyja a lelkem, s a belézárt érzésekkel együtt a lapra hullik. A papíron szétszaladva színes képpé alakul, feltárva mindazt, mit a lelkemből magába zárt, s hordozott...könnykarantén. Minden egyes rajzzal a lelkem egy cseppnyivel szabadabb és boldogabb lesz. A művészet öröm.

A "hallgató" többet nem kérdezett. Újra végignézett a rajzokon, s ezúttal látta és érezte valójukat is. Elmosolyodott. Többé nem sajnált.

2012. március 3., szombat

EGY RÉGI NAPLÓBEJEGYZÉSBŐL:


Na, tessék! Elérkezett a nap: hivatalosan is „akadékoskodó szemétnek” titulált a kedves, ámde igencsak gazdaságos szókinccsel rendelkező Tesco-s néni.

- Elnézést, de el tetszett ütni... - észrevételem szemfüles, felszólalásom bizonytalan.
- „ … ” – felelet helyett megvető tekintettel pásztáz, mint lézer a vonalkódot.
- Tessék újra beütni a gépbe…ez itt 300Ft-os alma, nem 600Ft-os körte. Köszönöm. – próbálkozom tovább kétes elszántsággal.
Hát nem vagyok egy hős igazságharcos, de a körtét sem szeretem.
                                                                
Újabb dózis megvető tekintet, feje vörösödik, már csapkod...most lebukott. Tovább fortyog, dühöngve cselekszik…ilyenkor persze minden leesik, és ez nem szolgálja javam. Közhellyel élve: Olaj a tűzre.

Egy „varázskártya” csippan: egy perc múlva már almám van, nem körtém, s erről már hivatalos papír fecnim is van. Bizonyíték.

Megköszönöm kedvességét, ő morog szüntelen, búcsút intek, ő inkább beintene.
- Viszontlátásra!
Ő nem köszön, inkább a soron következő emberhez fordul, s kiönti csöpp lelkének bánatát:
"Szemét kölykök…Kell az akadékoskodás, rohadt pár forinton..."

Most van almám, no meg pár forintom, és egy tescos néni valahol átkot szór rám...
Nem is sejti, de múzsámmá vált, így e sorokat almaragacsos kézzel  megírhattam.